Balatonalmádi gimnazisták képviselhetik Magyarországot a FIRST GLOBAL CHALLENGE nemzetközi robotikai olimpián
Magyarországot képviselheti a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium 8 fős robotikacsapata az első FIRST GLOBAL CHALLENGE nemzetközi versenyen 2017 júliusában az Egyesült Államok fővárosában. A részvételi lehetőséget a veszprémi Amerikai Kuckó közvetítésével nyerte el a csapat egy olyan nemzetközi robotikai olimpiai játékokon, amelyen több mint 160 ország 15-19 éves fiatal műszaki tehetségei részvételével 2017. július 14-20 között rendeznek Washington D.C. szívében. A többnapos vetélkedőt, amelyet szövetségi szinten az USA-ban már 1989 óta évente szerveznek, nemzetközi szintűvé – hagyományteremtő céllal – ebben az évben teszik először. A verseny célja a műszaki tudományterületek integrálása olyan globális szintű problémák megoldásához, amelyek a bolygónkat érintő 14 legnagyobb mérnöki, technológiai kihívás közé tartoznak. Ebben az évben az ivóvíz, tiszta víz, vízellátás, vízgazdálkodás lesz a középpontban. A verseny nem titkolt célja továbbá a nemzetek közötti kooperáció és tolerancia, valamint a vezetői képességek fejlesztése és tehetséges fiatalok bevonása a műszaki tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe. A rendezvény szakmai védnökei a kínai, a brit és az amerikai mérnöki és tudományos akadémiák. Az eseményt az interneten live stream közvetítés formájában, hazai és nemzetközi médiában, híradásokban, sajtóban bárki követheti majd.
Iskolánk csapatának feladata egy a szervezők által küldött robot-kit alkatrészeiből egy olyan szerkezet felépítése, amelynek képesnek kell lennie egy tesztpályán az ivóvízbeli szennyeződést felismerni és eltávolítani több másik csapat robotjainak közreműködésével. A csapat január óta lelkesen készül a megmérettetésre, ami sok műszaki terület tananyagának integrálását is igényli. Szakmai együttműködésben állunk a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulóival is, akik ugyanezen az eseményen Európa színeiben vesznek majd részt. A kiutazó csapat tagjai az iskola mindegyik évfolyamát képviselik: Győri Csanád, Gyimesi Norbert, Hujber Ákos, Lami Szilvia, Ipkovich Ádám, Glósz Gergely, Bikki Gergely (csapatkapitány) és Bóka Ádám (szóvívő). Kísérőtanárok: Kanyó Péter és Simon Orsolya.
Az esemény követhető a FIRST GLOBAL honlapján és facebook oldalán: http://first.global, http://first.global/nations/team-hungary/, https://www.facebook.com/F1RSTglobal.
Az olimpián való részvétel a tudományos kihíváson és fejlődésen túl óriási motiváló és csapatépítő hatással jár. Diákjaink autentikus környezetben próbálhatják ki nyelvismeretüket, valamint Washington, az amerikai élet, mentalitás, értékek és látnivalók megismerésével közelebb hozza, élővé teszi nyelvtudásukat, a célnyelvi civilizáció érettségi tantárgyban jártasságot és magabiztosságot ad. És nem utolsó sorban egy nemzetközi megmérettetésen való sikeres részvétel Magyarország, Balatonalmádi város, iskolánk és támogatóink szakmai presztízsét is növelheti.
A csapat több millió forintnyi befektetést igénylő utazása teljes mértékben a tehetséggondozásra szánt adományokból valósul meg. Minden támogatónknak köszönettel tartozunk. Fő támogatónk: a pápai Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems Kft.
Simon Orsolya ig.h.