Dervalits Dorottya 10 szavasa
Délután visszamenve a koliba Éva néni bársonyos hangját hallottam, ahogy a téliszünetről énekelt. Beérve a szobába pedig kovászos uborka szag fogadott, ami enyhe célzásként szolgált arra, hogy ki kéne szellőztetni. A nap végén pedig már csak azt szerettem volna, hogy végre belevethessem magamat az ágyamba és alhassak egyet, amikor egy szülinapi kívánsággal együtt, a tűzjelző is elhangzott, búcsútintve a puha párnámnak Éva néni noszogatására lebotorkáltam a többiekkel az udvarra a tűzriadó kellemes zajára. Közben a Kádár teljesen kiakadt, mert a semmiből kijött az ekcémája én meg próbáltam nyugtatni sikertelenül, hogy ez a legjobbakkal is megesik. Aztán lementünk nyolckor röpizni és azzal szembesültünk hogy az egész háló egy szar. Szóval elméletben kisorsoltuk dobókockával, hogy kik fogják megjavítani. Ebből annyi lett, hogy az Eszti és én, mint a csupasz túlélőkben, csak felöltözve persze, egy KÖTÉLLEL odafixáltuk a hálót a tartóoszlophoz. Szóval, ha ezt valaki illetékes hallja: Szeretnénk, ha a suli venne egy új, működő röplabda hálót. És még egy üzenet a koliMikulásnak: nem vehetnénk egy új kanapét légyszi, mert minden egyes megtartott slamesttel és a publikus helyektől nem félő, turbékoló párral egyre közeledik e kanapé alja a tenger feletti magasság szerinti 0 méterhez. Köszönjük szépen és boldog karácsonyt.
Kovács Léna 10 szavasa
Nem akarok felnőni. Persze az tök menő dolog, van saját lakásod, fizud, és nem kell a szüleid beleegyezése ahhoz, hogy havonta egyszer Veszprémbe mehess.
Cserébe csupán a többi, ködös agyú óriásbébi-prototípushoz hasonlóan, a közösség elvárásainak megfelelően élned, adóznod és dolgoznod kell. Egyszerű, nem?
Hát ja, kb. mint egy „mester” nehézségi szintű szudoku betűkkel tarkítva.
Kösz nem, én inkább kihagyom. Vagy lehet, kiszínezem. Semmi bajom a szudokuval, de gyereknek lenni annyival egyszerűbb. Csak éljük a kis életünket, szépen bólogatunk a felnőttek szavaira. Miért ne tennénk? Nem tudjuk miről beszélnek, de biztos igazuk van.
Ma a „kovászos uborka” outfitem van rajtam. Így neveztem el, mert csupa zöld darabból áll. Gyermeteg, igaz? Szerintem is. Őszintén? Nem tud érdekelni. A mutatóujjamon lévő kis ekcéma vízhólyagok jobban zavarnak, mint hogy mások hogyan néznek rám. Végül is az ő dolguk. Néhányan, ha látnak, csak játékosan azt mondják: Micsoda díva! Ezen vigyorgok egy jót, majd előveszem a tolltartómból a dobókockáim. Mindig velem vannak, de sose használom őket. Ez is gyerekes, de nekem így tetszik.
Lassan téli szünet, karácsony, szeretet, mézeskalács… Mondjuk addig még biztos belefér egy-két tűzriadó is, csak hogy ne unatkozzunk, de hát másfél hét bármire elég!
Habár, jobban belegondolva, amúgy is mindig történik valami… de most inkább felteszem a napszemüvegemet, és csukott szemmel elmerülök a fantáziavilágomban…
Amúgy egy hónap múlva 15 leszek. Én ebbe nem egyeztem bele.