A slam poetry az 1980-as években indult az Egyesült Államokból, Chicagóból, Marc Kelly Smith kezdeményezésére. Célja az volt, hogy a költészetet közelebb hozza az emberekhez, és kiszabadítsa az irodalomórák merev világából. A slam lényege az előadás: a költők saját szövegeiket adják elő, gyakran versenyhelyzetben, ahol nemcsak a tartalom, hanem az előadásmód, a hangsúly és a hitelesség is számít. Témái többnyire aktuálisak és személyesek, mint az identitás, a társadalmi problémák, a szerelem vagy a mindennapi küzdelmek. A műfaj gyorsan elterjedt világszerte, majd a 2010-es években Magyarországon is népszerűvé vált.
A slam-est mára már hagyománnyá vált a kollégiumunkban. De hogy is kezdődött?
2014-ben Munding Marci és Pintér Kristóf (Szigno) egy egy alkalmas slamelést tartottak, ahol szabadon hozott és tízszavas slamek is elhangoztak. Aztán később Dervalits Milán úgy döntött, hogy jó ötlet lenne egy évben többször összehozni slam-esteket, így 2017-ben megtartotta az első hivatalos slam-estet a k23-as teremben, ami akkoriban tv szobaként szolgált. Az első slam-estek lebonyolításában Kellerné Papp Ágnes nevelőtanár támogatta Milánt, majd a későbbi estekben Séfel Fanni nyújtott segítséget.
Miután 2018-ban Milán elballagott, a slam-est Járosi Sára és Kovács Hanga kezébe került, egészen 2022-ig, amikor a patrónus évfolyamomból Simon Dávid és Köves Réka vette át a posztot.
Amikor ők is itt hagyták az iskolát, a hagyomány Kardos Zsomborra, Élő Daniellára és Dervalits Dorottyára szállt. 2025-től pedig Durkó Blanka és Dervalits Dorka őrzi a tradíciót.




