Nagy-Britannia haladóknak - egy valóra vált álom
Március 24-én, hetekig való készülődés után végre eljött ez a nap (jobban mondva a hajnali fél
négyes időpont) is. Ahogy végignéztünk az iskola előtt várakozó csoportunkon, mindenkin látszott a
mérhetetlen izgatottság, akkor is, ha tudtuk, senki sem aludhatott többet 2-3 óránál.
A buszút Liege-ig (az első tranzitszállásig), röviden fogalmazva, hosszú volt. Az idegenvezetőnk a
hajnallal együtt Mosonmagyaróváron ért el minket, majd a Nappal együtt mentünk tovább.
Brüsszel eredetileg nem volt betervezve az útba, de mivel volt időnk, tettünk egy gyors megállót.
Megnéztük a csodálatos Szent Mihály Bazilikát, a Városházát, ami aranyozott épületekkel van
körülvéve, és Brüsszel leghíresebb szobrát a pisilő kisfiút, valamint a párját, a pisilő kislányt is. Mivel
Brüsszelben voltunk, nem hagyhattuk ki Belgium egyik leghíresebb édességét, a gofrit sem – annyi
fajta volt, hogy alig tudtunk választani.
Aznap elutaztunk még Brugge-be is, ahol azt éreztük mintha a Középkorba utaztunk volna vissza.
Nem véletlen, hogy ezt a várost „Észak Velencéje” néven emlegetik. Mint az igazi Velencét, Brugge
városát is csatornák szövik át.
A következő nap reggele Calais-ben virradt ránk, ahol köztudott, hogy a Csalagút francia bejárata
fekszik. Bár az út hamarabb eltelt, mint vártuk (35-40 perc), a többiek arcán végig a lelkesedés és a
szorongás keveredett, hisz pontosan tudtuk, hogy 120 méterrel a tenger feneke alatt robogunk egy
zárt vonatban. Mikor megérkeztünk, mi is megtapasztalhattuk, hogy az angolok tényleg az út bal
oldalán közlekednek. Ezt a látványt nyomasztónak éreztük, mégis a körforgalom volt a
legfájdalmasabb a szívünknek.
Az első állomásunk London volt, ahol a városnézésünkből nem hagyhattuk ki a London Eye-t, a
Parlamentet és a Big Ben-t – ami sajnos épp felújítás alatt áll, úgyhogy még 3 évig nem lehet se látni
se hallani. Tovább menve láthattuk a Westminster apátságot, a St. James Parkot (és állatait, amik
közül a kedvencünk egy szürke kis mókus lett, Győri Édessel a mancsában).
A parkon átmenve megérkeztünk a Buckingham Palotához, aminek ajtajában igazi medvekucsmás
testőröket láttunk. Majd a Picadilly-n és a Leicester Square-en kaptunk egy kis szabad időd, amikor
mindenki megebédelt és szuveníreket vásárolt. Utunkból nem maradhatott ki a Trafalgar Square, a
National Gallery és a 10. Downing Street sem.
Este már az ideiglenes családunk meleg otthona várt bennünket, másnap reggel pedig indultunk a
sajtjáról híres Cheddar-ba. A kis faluhoz egy kanyargós keskeny szurdok vezetett, ahol a sziklákon
zergék ugráltak. A gyárban megnézhettük, hogy hogyan készítik hagyományos módszerekkel a sajtot,
azt követően többféle ízesítésű és érlelésű terméket kóstolhattunk meg. A falutól nem messze
található a római fürdőjéről híres Bath városa. Lenyűgöző, hogy majdnem 2000 évvel ezelőtt ilyen
hatalmas és lélegzetelállító építményt tudtak létrehozni. Emellett persze itt található a teljesen
egységes stílusú homokkőépületekkel körülvett Circus (körönd) és a Victoria Park is.
Másnap a „sárkány földjére” léptünk – hivatalos nevén Wales –, ahol meglátogattuk Cardiff és
Caerphilly várát. Az előbbi arról híres, hogy a II. Világháború alatt itt volt egy menedékhely, míg a
másik ferde tornyáról és festői szépségéről. Pontosan olyan helyek ezek, ahová később is érdemes
visszatérni.
Glastonbury apátsága régen fenségesen nézhetett ki, ma már csak a romjai láthatók. Ennek ellenére
megérte megnézni, mert remek idegenvezető kísért minket, aki érdekesen mutatta meg nekünk az
akkori emberek életét. Következő úti célunk a Longleat magánkastély volt a szafari parkjával.
Nagyszerű volt, hiszen járművel mehettünk be a majmok, oroszlánok, szarvasok, gepárdok,
flamingók, farkasok és antilopok közé és utána kipróbálhattuk az élményparkot is, a
sövénylabirintussal együtt.
Utolsó előtti angliai napunkon eljutottunk a világ egyik legrégebbi csodájához, a Stonhenge-hez. Itt
megtanultuk, hogy, ha később is ellátogatunk oda, a minimum öltözet két kabátnál kezdődik (az
építmény esőben is lebilincselő látvány). Még ugyanezen a napon eljutottunk a Hampton Court
palotához, ami VIII. Henriknek volt az otthona.
Szerencsére „csipet-csapatunk” (ahogy az idegenvezetőnk hívott minket) minden tagja épségben
hazaért Magyarországra. Persze még sokáig tudnánk sorolni a történteket, akár a család
kedvességéről, akár a kompozásról.
Több mint egy hónapja történt, de még most sem tudjuk eldönteni, hogy vajon ez az egész álom volt-
e, vagy valóság.
Óbíró Ágnes és Selmeci Emese (9A)
További képek az alábbi linkent megtekinthetőek/letölthetőek:
https://photos.app.goo.gl/RFp7sXGmwArnvA533
